A Palmetta zenekar mottója: „Ismerd meg a múltad, építsd a jövőt!”

A Palmetta Zenekar 2008-ban alakult, egyedi stílust alkotva, a hagyományőrző népi rockot. Rockzenei alapokra hangszerelt népdalok, melyekhez vizuális élményként a színpadon 3 pár néptáncos a dal megfelelő tájegységének népviseletében táncol. A legismertebb népdalokat is feldolgozzuk, mint az Indulj el egy úton…, Tavaszi szél vizet áraszt…, de nagyon fontos missziónk a kevésbé ismert népdalok közismertté tétele is!

Akusztikus hangszerelésű produkciónkkal már 2012. óta örvendeztetjük közönségünket! 2014-ben életre hívtuk a Palmetta Interaktív Gyermekprodukciót nem csak gyerekeknek! Zenekari tevékenységeinket túlnőve 2016-ban megalapítottuk A Palmetta a Magyar Népi Kultúráért Egyesületet.

Röviden összefoglalva nemes és hagyományőrző törekvéseinket:
– a Kárpát-medence magyar népi kultúrájának – néptáncok, énekek, versek, mesék, népi gasztronómiák, életmódok, népviseletek – gyűjtése, ápolása, továbbadása céljából fellépések, turnék, koncertek, interaktív gyermekműsorok, előadások szervezése, gyermek- és családi táborok létrehozása, – hanglemez készítés és kiadás.

Hat nagylemezünk és egy koncert DVD-nk jelent meg az elmúlt 11 évben, rock, akusztikus, és népi gyermekdalokból álló gyermeklemez is, mely mára Aranylemez!

2018. a jubileum a jótékonyság éve volt a Palmettának! A Böjte Csaba atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogattuk egész évben jótékonysági koncertekkel a gyermekotthonok lakói számára, adománygyűjtéssel koncertjeinken, valamint rendezvényszervezőkkel összefogva!

Kavalkád című 10. éves jubileumi nagylemezünk megjelenésekor a Mahasz slágerlista 7. helyén nyitott.

Első interaktív, CD mellékletes gyermekkönyvünk Esztendőre, vagy kettőre… címmel a Novum gyermekkönyv kiadó gondozásában, a Kárpát-medence 3000 óvodájába és a hazai üzletláncokba került be.

Fergeteges „Kavalkád” produkciónk a fellépéseink helyszínén működő néptánc csoportokkal együttműködve, vendégfellépőként vonja be őket a koncert műsorunkba, egyedi néptánc koreográfiákkal.

Tengeren túlon, az Amerikai Egyesült Államokban, a floridai legnagyobb Magyar Fesztiválon duplakoncerttel mutatkoztunk be magyar-amerikai közönségünknek.

„Bolond vónék, ha búsulnék,
ha a búnak helyet adnék…” népdal

A zenekar története

Kattints a logóra!

ÉNEKES

ZENÉSZEK

TÁNCOSOK