A magyar népmese napja

Ma, szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját.
Ez alkalomból ízelítőt olvashattok hamarosan megjelenő gyermeklemezünkről.

Kellemes olvasást kívánunk! 🙂

Az eltolt templom

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy falu. Ebben a faluban a hívek közadakozásból felépítették a templomot. A templom szépen elkészült, csak egy kicsi baj volt vele. Amikor az utcasorból a templom irányába néztek, hát látszott, hogy az vagy fél méterrel beljebb áll az útba. A falu lakosai most már azon tanakodtak, hogyan lehet a templomot egy kissé arrébb tolni.
Járt arra abban az időben egy vándorkőműves. Mivel senki a faluban nem vállalkozott a templom arrébb tolására, szóba álltak hát a vándorkőművessel is.
– Én eltolom maguknak a templomot, ha megfizetnek – mondta, és nagy szakértelemmel nézegette azt.
– Csak mondja meg mit kíván, mi minden kívánságát teljesítjük, csak taszítsa el a templomot a helyéről – válaszolták neki a falusiak.
Ki is alkudta magának a vándorkőműves, hogy kap egy pár csizmát, egy új öltözet ruhát, egy subát, egy sonkát és egy nagy üveg bort. Meg egy nagy kenyeret. Aztán várt, amíg mind ezt összehordták neki. Mikor ez megvolt, odarendelte az egész falu népét, fogta a subát, a templom egyik oldalára ment és leterítette a földre, aztán így szólt:
– No, én idefekszem, ne. Maguk elmennek a templom túlsó oldalára és tolják a templomot. Ha a templom közelebb kerül a subához, akkor jól megy a munka. Na, gyerünk!
Ezzel az egész falu népét átzavarta a templom másik oldalára, aztán kiáltott:
– Rajta, lehet nyomni!
A falusiak nyomták, nyomták a templomot, csak úgy csorgott róluk az izzadság. A kőműves meg fogta a subát, oszt vagy két lépéssel közelebb vitte a templomhoz. Egy idő múlva a bíró átjött a túlsó oldalról megtapasztalni mennyivel haladtak.
– Csak rajta kend, szaporán! Nem látja kend, hogy már közelebb vagyok a templomhoz?
– És tényleg! – mondta a bíró. – Akkor megyünk és tovább nyomjuk.
– De nehogy minden szempillantásban jöjjenek nézni, mert akkor nem ér semmit az egész munka. – mondta a kőműves és visszafeküdt a subára.
– Rendben van, most egy fertály órát nyomjuk, aztán megnézzük. – adta ki a rendelkezést a bíró.
– Csak rajta, szaporán! – mondta a vándorkőműves, s alig várta, hogy a bíró átmenjen a túlsó oldalra.
Fogta rögtön a csomagját és úgy elment, hogy még a hírét se látták soha többé.
Egy fertály óra múlva jött is tényleg a bíró, hogy megnézze mennyire haladtak már. Hát, amikor nem látja ott a kőművest meg a subát, égtelen ordításba tört ki.
– Megálljunk emberek, ne nyomjuk tovább, mert már rányomták a templomot a szerencsétlenre! Most az egész falu átfutott a másik oldalra és neki veselkedtek, hogy majd visszanyomják a régi helyire a templomot és megszabadítják a szegény kőművest. De hiába nyomták, a szegény pára csak nem került elé a templom alól. De nem is kerülhetett elé, mert már ki tudja hányadik határban járt és nevetett a markába, hogy jól rászedte a tudatlan falusiakat.